csador-és-bikini

Csador és bikini

2016-02-27 , Bejegyzés: Élmények, Női egész-ség
3

„Gyönyörű vagy! Készíthetünk egy közös képet?” Meglepődtem, amikor először mondták ezt nekem az Indiai óceán partján. A második és harmadik alkalommal már ragyogtam, mint a nap! Gondoltam: „Hát…, igen, igazuk van, tényleg..” A negyedik alkalommal azonban már elkezdtem gyanakodni… Aztán feltűnt, hogy nem is annyira a gyönyörűségemen van a hangsúly, hanem a másságomon…. Ugyanis Balin ritkaságnak számít az a nő, aki fürdőruhában fürdik az óceánban, aki megengedi a napnak, a szélnek és a víznek, hogy a bőrét kényeztesse…

csador-és-bikini

Indonézia a világ legnagyobb iszlám országa, azonban „nyaralószigetükön”, Balin a hinduizmus az uralkodó. Megfigyeltem, hogy a szigeten élő hindu (és kis számú keresztény) lányok és asszonyok pólóban és (rövid) nadrágban fürdenek – nemcsak az óceánban, de még a hotelek medencéiben is. Egy Balin élő magyar férfi mesélte, aki 12 éve él házasságban egy balinéz nővel, hogy a feleségét nem tudta rábeszélni a bikini használatára: azt csak neki, a férjének veszi fel – kizárólag csak az otthonukban.

A muszlim hölgyeket egész testüket elfedő burkában, csadorban, vagy hosszú nadrágban, hosszú ujjú pólóban, fejükön kendővel láttam a vízben is. A lepel alatt még egy bokáig zárt cicanadrág is van és sokszor a fejkendő is dupla… Amikor kijönnek a vízből, az első dolguk a kendő igazgatása. Nagy a bánatom, hogy nem tudtam lefotózni az iszlám strandviseletet: összesen egy 35 év körüli nőn és egy fiatal lányon láttam ilyet. Egy egybeszabott fekete „kezes-lábas-fejest” kell elképzelnünk, mely bokáig és csuklóig ér és a fejen oly módon folytatódik, hogy csak az arc marad szabadon. Erre az „alapra” van rávarrva – ez már némileg színes – egy kis térdig érő, bő ruhácska, mely a fejtetőn egy kis taréjban folytatódik. Amikor az elképesztően meleg óceánban álldogáltam bikiniben és a könyökömön is izzadtam, azon tépelődtem, hogyan kezdeményezzek beszélgetést arról, hogy milyen az élet a csador alatt…. A „meleg lehet a kendő” megjegyzés nem tűnt megfelelőnek…

Csador, burka, abaja, dzsilbáb, kendő – 1000 féle színben és fazonban… Rengeteg dizájn…. A fekete halálmadaraktól a vidám színekben pompázó papagájokig… Másként takargatja magát egy távol-keleti muszlim, másként egy török, egy egyiptomi vagy egy iráni, és másként egy szaúdi arab, bangladesi vagy egy borneoi, szumatrai nő…

IMG_4896

A Korán előírja a szeméremtest eltakarását: csak otthon és csak családi körben lehet fedetlenül hagyni ezt a területet. A férfiaknál ez a köldöktől a térdig tart. A nőknél a szeméremtest – arabul ’aura’ – sokkal nagyobb felület: a lábfej, a kézfej és az arc kivételével bele tartozik minden. Szaúd-Arábiában és ahol szélsőségek uralkodnak, ott az arcot is el kell fedni, sőt ezek az emberek azt gondolják, hogy a nők hangja is a szemérméhez tartozik: így a nők nem is beszélhetnek idegenek előtt.

Egy iszlám idegenvezető – aki Java szigetéről költözött Balira és korábban egyetemi tanárként angolt tanított – azt mesélte nekem, hogy az iszlám merénylők fő motivációja, hogy a mennyországban majd rengeteg nőjük és szexuális élményük lesz… A Korán szerint azoknak a férfiaknak, akik csatában halnak meg az iszlámért, 72 szűz lesz a jutalmuk. A legmagasabb jutalom tehát a szex, mindez szexuálisan tapasztalatlan nőkkel.

Mohamed próféta azt mondta, hogy az evilági életben három dolgot szeretett: az imádságot, a jó illatokat és a házaséletet. Mohamed egy hatéves kislányt vett feleségül, akivel szexuális kapcsolatot is létesített, amikor a lány kilenc éves lett. Jelenleg Afganisztánban a menyasszonyok több mint fele 15 év alatti.

Ez a „szexparadicsom”, ahol a férfi azt csinál a nőkkel, amit akar, az élő muszlim férfiak között is létezik, akik még nem váltak mártírrá a vallásukért. Sok esetben az iszlám férfi következmények nélkül megerőszakolhatja a nőt, mivel a nő nem meri ezt a „szégyenét” elmondani senkinek. Ha a lányoknak és nőknek csak férfi családtag társaságában szabad elhagyniuk a házat, vajon ki lehet az erőszaktevő? Gyakran családtag, például a nagybácsi, a fiútestvér, az unokatestvér, az apa, a nagyapa… Az iszlám szerint egy nőnek legalább két férfitanúra van szüksége, ha bármilyen ügyet bíróság elé akar vinni. Így ha egy nőnek egy iszlám országban lenne elég bátorsága, hogy feljelentést tegyen nemi erőszak miatt, akkor is lehetetlen lenne megnyernie az ügyet, mivel az erőszak lehetséges férfi szemtanúja valószínűleg maga is részt vett a támadásban.

A világ kb. 700 millió muszlim nőjének nincs eszköze arra, hogy megvédje magát a nemi erőszak ellen. Ugyanakkor az iszlám országokban rosszallják, ha egyáltalán vannak vágyai egy nőnek. A New York Times azt írja a ‘A cutting Tradition’ című cikkében, hogy a világ legnépesebb iszlám országában – Indonéziában – élő lányok 96%-át 14 éves koruk előtt körülmetélik.

Ráadásul az iszlám kultúrában az a nézet uralkodik a nőkről, hogy ők maguk okolhatóak azért, ha megerőszakolják őket… Miként lehetnek vétkesek ezek a nők, akiket arra kényszerítenek, hogy „provokatív” szépségüket lefátyolozzák? Néztem az óceán parton fényképezgető iszlám nőket: vajon hogyan ismerik fel magukat a képeket, amikor alig látszik belőlük valami?

Amitől félünk, azt nem szeretjük. Nicolai Sennels pszichológus, akinek több mint 100 muszlim férfi páciense volt, a következőket mondja: az iszlám világ férfijai bizonytalanul érzik magukat és félnek amiatt, hogy a női szexualitás erősebben nyilvánul meg, mint a férfi. A nők hosszabb ideig képesek szeretkezni és a férfiak gyakran megszégyenülve érzik magukat, ha nem képesek kontrollálni az ejakulációjukat, nem kielégítve így a nőt. Ezt a tényt a férfiak úgy próbálják meg kezelni, hogy semmibe veszik a nőket és az igényeiket. Az iszlám egyedülálló kultuszt teremtett a női nemiség köré – egy kultuszt, melynek középpontjában a női nemiség és vágy elnyomása, elrejtése áll. A muzulmán férfi perverz szexualitással rendelkezik, rövidebb időt tölt az ágyban és kevesebb örömöt szerez, mint más férfiak.

Az iszlám nőket sokkal-sokkal gyakrabban verik, erőszakolják, csonkítják meg, mint a más kultúrákban élő nőket. Allah és az ő prófétája szerint a nő alacsonyabb rendű, mint a férfi.

…és mi a helyzet nálunk, Magyarországon? A „tökös nők és csini férfiak” korát éljük, egyenjogúság van… Mit is jelent ez? A „gyengébbik nem” kifejezés mire utal?

argument-238529_1920

Vegyünk egy diplomás magyar nőt, akinek két állása van. Az egyik a munkahelyén, a másik otthon: a háztartásban. Amit a munkahelyén végez, azért átlagosan – azonos munkakör és végzettség esetén – 16 %-kal kevesebbet kap, mint férfimunkatársai. Amit otthon végez, az felbecsülhetetlen… Egy bejárónő órabérével azért felbecsülhető lenne, mégis statisztikailag messze nagyobb a valószínűsége annak, hogy otthon bántalmazzák inkább, minthogy kirabolják az utcán. Egy magyar nő átlagosan 35 verés után fordul a hatóságokhoz vagy soha, mert takargatja a családi „szégyent”.

Ha „a magyar nőnek” remekül működő párkapcsolata van, már „csak” a hagyományos női szerepeit kell összeegyeztetnie az önmegvalósító törekvéseivel. A karriert építő, sikeres nő legyen „a házitűzhely őre” is, ugyanakkor konyhatündér, gyermekeit gondozó anya, valamint ápolt és vonzó nő, aki esténként könnyen átvált „szexciklon”-üzemmódba…?

Ha „a magyar nő” szingli vagy gyermekét egyedül nevelő anya, akkor egyéb kihívásai vannak…

Egy amerikai felmérés szerint a nők mintegy 43%-a küzd valamilyen szexuális problémával és legalább 80%-nak nincs orgazmusa vaginális közösüléskor. Elgondolkodtató, hogy a magyar nőknek viszont 87%-a elégedett a szexuális életével…. A statisztika szerint… Tényleg elégedett? Vagy a magyar nők nem mernek őszinték lenni esetleg még saját magukkal sem? Mi áll az útjában annak, hogy átadjuk magunkat az örömnek? Milyen szégyeneket, titkokat, traumákat hordozunk magunkban?

Hogyan legyünk egész-ségesek? Ha érdekel ez a téma, ajánlom figyelmedbe: NŐI EGÉSZ-SÉG NAP

Hozzászólások

Fekete Ágnes

16 éve tartok tréningeket önismeret, emberismeret, hatékonyságfejlesztés, kommunikáció, változások kezelése és egyéb más témakörökben; 11 éve pedig életmódbeli tanácsokkal látom el azokat, akik hozzám fordulnak. Ha segítségedre lehetek, várom jelentkezésedet...

Fekete Ágnes

16 éve tartok tréningeket önismeret, emberismeret, hatékonyságfejlesztés, kommunikáció, változások kezelése és egyéb más témakörökben; 11 éve pedig életmódbeli tanácsokkal látom el azokat, akik hozzám fordulnak. Ha segítségedre lehetek, várom jelentkezésedet...

AKTUÁLIS RENDEZVÉNYEK

LEGFRISSEBB BEJEGYZÉSEK

  • A húsvéti locsolkodásról másképpen

    A húsvéti locsolkodásról másképpen

    Húsvét hétfőn elindulni locsolkodni? Apák és fiaik kényszerű kötelességnek élik meg vagy legyintenek rá, hogy ez korunkban már „lejárt lemez”. …Tovább »
  • Újévi fogadalmak helyett…

    Újévi fogadalmak helyett…

    Újévi fogadalmak helyett kívánom, hogy ❤ DÖNTSÜNK egy kiváló élet mellett és – a lelkesedésünk elmúlása után IS – tartsunk …Tovább »
  • Gyász

    Gyász

    Amikor szerettünk meghal, mindent, amit csak át kellett adnia, már átadott nekünk – már csak azzal is, hogy tanúi voltunk …Tovább »

LIKE-old Facebook oldalam hogy értesülj minden frissítésemről. Köszi!

BEZÁR