Hamvas Béla szerint a (házas)párok közötti kapcsolat igazságviszony. Nincs még egy ember a párunkon kívül, akivel ilyen lenne a kapcsolatunk: sem anyánkkal, sem testvérünkkel vagy gyermekünkkel, sem a legeslegjobb barátunkkal, senkivel sem tudunk ilyen módon kapcsolódni. Csakis és kizárólag azzal a személlyel, aki mindig és folyamatosan tanúja az életünknek és így tudja, hogy milyen emberek vagyunk valóban. Látja a különbséget, hogy kinek hisszük magunkat vagy kinek akarjuk láttatni magunkat. Hallja a mások előtt, de azok háta mögött mondott mondatainkat is. Ismeri, milyen az, amikor lenyűgözőek és ragyogóak vagyunk önmagunk legjobbik változatát élve, de azt is, amikor a pokolban égünk, nyomorultul vagyunk és magunk előtt is szégyenteljesnek tartjuk valamely megnyilvánulásunkat.
,, Igazi társad csak az lehet, akitől nem félsz. Aki előtt nem kényszerülsz színjátékra. Nem is tudsz. Ha igazi társad, úgy jár benned, mint saját magában, és te is őbenne. Másokhoz hasonlóan te is sok mindent nem szeretsz magadban, de még annál is több dolog van, amiről nem is tudod, hogy benned van. Olyan helyre dugtad, hogy te sem látsz oda. Nem is akarsz, nem is tudsz róla, de ő tud! Ő látja!
A társaddal „igazságviszonyba” kerülsz. Ez az, ami az igazi párkapcsolatban életveszélyes. Beengedni valakit magamba oda, ahová én sem megyek be szívesen: ez a jó kapcsolat alapja. Azért ritkák manapság a jó kapcsolatok, mert félünk. A jó párkapcsolathoz bátorság kell. Nyíltság. Nyitni pedig csak az mer, aki nem fél meglátni önmagában mindazt, amit nem szeret, és nem fél kiadni másnak a „titkos kódjait.” Ezt csak azzal tudod megtenni, aki szeret téged. Vagyis tudod, hogy jót akar neked.” (Müller Péter)
Ez az igazságviszony könyörtelen és nehezen elviselhető, éppen ezért nagy dolog, amikor párok felfelé tudnak nézni egymásban és képesek inspirálni egymást a fejlődésre, a jobb emberré válásra.
„Egy lényeges dologra felhívom a figyelmedet. Szeretni csak fölfelé lehet. Nem lefelé, csakis fölfelé. Senkit sem szeretünk azért, mert buta, gonosz, aljas, csúnya, büdös, kellemetlen, gyenge, gyáva – hanem azért, mert okos, jó, szép, kellemes, erős, bátor. Még akkor is, ha nem ilyen – ha szeretjük, belelátjuk vagy beleképzeljük mindezeket az értékeket. Ha azt mondod: ‘olyannak szeretlek, amilyen vagy’, nem igaz! Mert ha valóban szeretsz, többnek látsz, mint amilyen vagyok. Ha szeretsz valakit, fölfelé nézel rá, minőségileg többnek látod. Mai kifejezéssel azt mondhatnánk, hogy a szeretet nem objektíven lát. Aki szeret, az nem a szemével, hanem a szívével lát.” (Müller Péter)
