Új világunk fészekrakói

Ezzel a címmel rendezte meg a Viva Natura Televízió első VNTV Fesztiválját. Nyüzsgő embertömeg, 4 helyszínen 30 előadó: a bőség zavara. Megosztok Veletek néhány könnyedebb szösszenetet új világunk „fészekrakóitól”:

Úgy tekeredünk fel a lelki problémáinkra, ahogy a kecske a karóra, amihez kötve egész nap legel. Az emberi hús – a sebészek szerint –  napjainkban már nem barna, hanem szürke a nagy nehézfémterheltség miatt. Amikor telefonálunk, olyan mintha mikrohullámú sütőbe dugnánk a fejünk. Gyorsan változó világunkban már nem elég, ha napra készek vagyunk: „percre” készeknek kell lennünk. (Kovács-Magyar András)

A fiatalok, akik korukból fakadóan még nem szenvedtek eleget, könnyen rálegyintenek az idősebbek sorsára, mondván, hogy azért rossz az életük, mert elszúrták. Ők még nem tudják, hogy az életkorral együtt jár az, hogy bebonyolódik a karma, azaz garantált a szenvedés. (Egedi-Kovács Melinda)

A modern városi emberrel előfordulhat, hogy akár évekig nem érinti a meztelen talpa az anyaföldet. (Görei-Pap Ildikó)

Két fajta ember van: aki már elvált és aki el fog válni… Ha sokat mondasz nemet, úgy lesz belőled nemes. Ha olyan egyszerű a teremtés, mert minden fejben dől el, miért nem tudja szinte senki sem csinálni? (Villás Béla)

Gondolatainkkal és érzelmeinkkel teremtjük a saját valóságunkat. Él a Föld bolygón 7,5 milliárd ember – eltérő vallással, eltérő gazdasági körülmények között, eltérő ismeretanyaggal, világképpel, élményekkel, tapasztalatokkal és eltérő „valóságokkal”! … és személy szerint mind a 7,5 milliárd ember megvan győződve arról, hogy neki „igaza van”. (Balogh Béla, lsd. a képen)

Fekete Ágnes

Több, mint 20 éve tartok programokat önismeret, emberismeret, hatékonyságfejlesztés, kommunikáció, változások kezelése és egyéb más témakörökben, valamint életviteli-életmódbeli tanácsokkal látom el azokat, akik hozzám fordulnak. Ha Neked is segítségedre lehetek, várom jelentkezésedet...

Témakörök
Ezekről is szó esik

Hasonló cikkek

A londoni sorházak rejtélye

…és kifürkésztem a méltóságteljes londoni sorházak rejtélyét!! Foglalkoztatott ugyanis, hogy miért lettek ezek a házak ilyen keskenyek és magasbatörőek. A teljes szélességében beépített telkek  mindössze 7 méteresek. Közösek a...

Vedd észre!

Napokon keresztül ömlött az eső és nyilvánvaló volt, hogy az árvíz el fogja önteni a völgyet. János nyugodtan üldögélt a házában és azt gondolta magában: ” Minden rendben lesz....

Készültem egy ajándékkal Neked!

Remélem, hogy hasznosnak fogod találni a kis könyvecskémet, amely segíthet elindulni Neked az EGÉSZ-SÉG felé!