Napokon keresztül ömlött az eső és nyilvánvaló volt, hogy az árvíz el fogja önteni a völgyet. János nyugodtan üldögélt a házában és azt gondolta magában: ” Minden rendben lesz. Hiszek Istenben és abban, hogy megment engem. Imádkoztam. Biztos vagyok benne, hogy küld egy jelet.”
Röviddel ezután kopogtak az ajtón. János kinyitotta és ott állt a rendőr. Azt mondta: – A gát megrepedt, az egész völgy víz alá fog kerülni. Szereztem egy teherautót! Gyere velem gyorsan!
János mosolygott és így szólt: – Te csak menj, velem minden rendben lesz! Imádkoztam és tudom, hogy Isten megment engem.
A víz gyorsan emelkedett, elöntötte a földszintet, így János felköltözött az emeletre.
Kopogtak az emeleti ablakon. Egy katona dugta be a fejét: – Ne aggódjon! Megmentem! Csónakkal vagyok, szálljon be gyorsan!
János mosolyogva ismét elutasította a segítséget: – Nem aggódom. Isten megment engem. Menjen csak nyugodtan nélkülem!
A víz már az emeletet is elöntötte, így főhősünk kimászott a tetőre.
Erős zajt hallott. Egy helikopter közeledett felé, melyből kikiabált egy ember: – Jöjjön! A víz még mindig emelkedik, de mi ki tudjuk Önt menteni!
János ismét csak mosolygott és a válasza ugyanaz volt: – Menjenek csak! Imádkoztam és tudom, hogy Isten megment engem.
Nos, a víz még tovább emelkedett, János lesodródott a tetőről és megfulladt. Amikor megérkezett a Mennyországba, dühös nehezteléssel förmedt rá Istenre: – Uram!!! Én imádkoztam és hittem Benned!!! Mégis megfulladtam!!! Miért nem segítettél nekem?!
– …és a teherautó, a csónak és a helikopter? – kérdezte Isten. – Mi többet vártál ennél?
Ha nincs szemünk a látásra és fülünk a hallásra, velünk is megtörténhet, hogy nem vesszük észre az álruhában érkező Lehetőséget!
