Sürgető érzés

Sürgető érzés

2016-11-07 , Bejegyzés: Vállalkozói attitűd
0

 “Ej, ráérünk arra még!” –  mondja Pató Pál Petőfi Sándor költeményében.  Gyakran hallott mai modern változata: “Majd később…” , “Még gondolkodom rajta…” , “Majd ha megjön a kedvem…” , “Alszom még rá egyet-kettőt…”, “Később eldöntöm…”. Sürgető érzés? Az nincs ezekben a megnyilatkozásokban.

Miért olyan fontos a sürgető érzésre, azaz a sürgősségre fókuszálni? Nélküle a változás érdekében tett erőfeszítések hiábavaló próbálkozásokká válnak.  John P. Kotter szerint az elkezdett változtatások – nemcsak az egyéni sorsok, de a cégek életében is –  70%-ban a sürgősség érzésének hiánya miatt vallanak kudarcot!

Embertársaink egy része csak várja, hogy majd felbukkan valaki, aki addig-addig ösztönzi őket, míg elérik a saját maguk által is kívánatosnak ítélt  – egzisztenciális, egészségi, érzelmi, stb. – állapotot.  Brian Tracy szerint az embereknek mindössze 2%-a képes felügyelet nélkül cselekedni; csak ennyien rendelkeznek a sürgősség érzésével. A legtöbben várják a “nagy motivátort”, azaz a vezetőt, aki a majd egyfajta nyomásgyakorlással kipréseli belőlük önmaguk legjobb változatát.  Valóban hatékony módja a fejlődésnek  – és lágy hálás ezért – , ha olyan közösségben tevékenykedhetsz, ahol a vezetőd ösztönöz és “húz” Téged. Áldás, ha olyan Társad van, aki segít Téged abban, hogy kihozd magadból a maximumot. Azonban a legjobb, ha saját magad válsz önmagad “nagy motivátorává”!

A sürgető érzés kialakítása nem azt jelenti, hogy stressz alá helyezzük magunkat….  Egyszerűen csak azt jelenti, hogy képesek vagyunk külső nyomás (mások utasítása, értékelése és sürgetése) nélkül is a lehető legmagasabb szinten teljesíteni.

A cselekvésorientáltság a kiemelkedően sikeres emberek tulajdonsága: proaktívak (kezdeményezőek), állandóan mozgásban vannak, ráadásul dinamikus mozgásban. Bármit tervezel, kezdj bele azonnal és légy gyors! Minél gyorsabban mozdulsz, annál több energiád lesz és több mindent tudsz elvégezni! A gyorsaság persze nem mehet a minőség rovására…

Még egyetemi éveimben írtam ki magamnak a falra, hogy eszembe se jusson vizsgákat halasztgatni: a halogató a kurta örömökért később tartós fejfájással fizet… Ez az Élet iskolájában is megállja a helyét.

Mindenhez adj  magadnak határidőt! Ha nincs meg benned a sürgősség érzése, akkor csak úgy lógsz a levegőben, mint Pató Pál úr…

Hozzászólások

Fekete Ágnes

16 éve tartok tréningeket önismeret, emberismeret, hatékonyságfejlesztés, kommunikáció, változások kezelése és egyéb más témakörökben; 11 éve pedig életmódbeli tanácsokkal látom el azokat, akik hozzám fordulnak. Ha segítségedre lehetek, várom jelentkezésedet...

Fekete Ágnes

16 éve tartok tréningeket önismeret, emberismeret, hatékonyságfejlesztés, kommunikáció, változások kezelése és egyéb más témakörökben; 11 éve pedig életmódbeli tanácsokkal látom el azokat, akik hozzám fordulnak. Ha segítségedre lehetek, várom jelentkezésedet...

AKTUÁLIS RENDEZVÉNYEK

LEGFRISSEBB BEJEGYZÉSEK

  • Hogyan maradhatsz állandóan motivált?

    Hogyan maradhatsz állandóan motivált?

      Talán Téged is érdekel, hogy mi az állandóan motiváltnak tűnő emberek titka.  “Hogyan maradhatok állandóan motivált?” – kérdezték Sadhgurut. …Tovább »
  • Ébresztő!!!

    Ébresztő!!!

    Hogyan lehet 2023 életed egyik legjobb éve? Ha ráébredsz néhány dologra, amit persze tudsz már,  sokat segíthet… Ha kristálytisztán tudod, …Tovább »
  • A húsvéti locsolkodásról másképpen

    A húsvéti locsolkodásról másképpen

    Húsvét hétfőn elindulni locsolkodni? Apák és fiaik kényszerű kötelességnek élik meg vagy legyintenek rá, hogy ez korunkban már „lejárt lemez”. …Tovább »

LIKE-old Facebook oldalam hogy értesülj minden frissítésemről. Köszi!

BEZÁR