kaktusz

AHA! Milyen nyilvánvaló…

2016-04-12 , Bejegyzés: Gyógyító kapcsolat Önmagaddal
2

Az „aha-élmény” mindannyiunknak ismerős… Amikor hirtelen, intuitíven érkezik a válasz egy kérdésünkre, amikor villámcsapásként érkezik a megértés… Gyakran katartikus és felszabadító… Ez pedig óriási segítség lehet egy lelki-testi gyógyulási folyamat során.

A katarzis – ahogy dr. Buda László fogalmaz – olyan mint a virág, melynek a növekedésére nem tudunk közvetlenül hatni, sőt kifejezetten káros, ha húzogatjuk, rángatjuk, erőltetjük. Amit tehetünk: megadunk mindent, amire a virágunknak szüksége lehet: földet, vizet, napfényt, figyelmet – aztán reménykedünk…

Ez történik a GYÓGYÍTÓ KAPCSOLAT ÖNMAGADDAL programon is… Hálásak vagyunk, ha átélhetünk valami intenzívet, ha lelkileg megérintődünk, ha érzelmileg felkavarodunk, ha rájövünk valami rejtett összefüggésre. A testi szintről átugorhatunk a kapcsolatok világába: a szerveink mögött családtagjaink „bukkanhatnak” fel. Megérthetjük, hogy mely érzelmeink ”bedugaszolásával”, „meg-nem-élésével”, elfojtásával betegítettük meg magunkat.

Ha már részt vettél a a GYÓGYÍTÓ KAPCSOLAT ÖNMAGADDAL programon és volt „aha-élményed”, arra kérlek, hogy írj nekem! Az „aha-élményed” lehetett azonnali, de „késleltetett” is: gyakran előfordul, hogy a tréning után „áll össze a kép”.

Ha szeretnéd feloldani érzelmi gubancaidat, szabadjára engedni bedugaszolódott érzéseidet: szeretettel várlak GYÓGYÍTÓ KAPCSOLAT ÖNMAGADDAL programomra vagy egyéni konzultációra.

Hozzászólások

Fekete Ágnes

16 éve tartok tréningeket önismeret, emberismeret, hatékonyságfejlesztés, kommunikáció, változások kezelése és egyéb más témakörökben; 11 éve pedig életmódbeli tanácsokkal látom el azokat, akik hozzám fordulnak. Ha segítségedre lehetek, várom jelentkezésedet...

Fekete Ágnes

16 éve tartok tréningeket önismeret, emberismeret, hatékonyságfejlesztés, kommunikáció, változások kezelése és egyéb más témakörökben; 11 éve pedig életmódbeli tanácsokkal látom el azokat, akik hozzám fordulnak. Ha segítségedre lehetek, várom jelentkezésedet...

AKTUÁLIS RENDEZVÉNYEK

LEGFRISSEBB BEJEGYZÉSEK

  • Hogyan maradhatsz állandóan motivált?

    Hogyan maradhatsz állandóan motivált?

      Talán Téged is érdekel, hogy mi az állandóan motiváltnak tűnő emberek titka.  “Hogyan maradhatok állandóan motivált?” – kérdezték Sadhgurut. …Tovább »
  • Ébresztő!!!

    Ébresztő!!!

    Hogyan lehet 2023 életed egyik legjobb éve? Ha ráébredsz néhány dologra, amit persze tudsz már,  sokat segíthet… Ha kristálytisztán tudod, …Tovább »
  • A húsvéti locsolkodásról másképpen

    A húsvéti locsolkodásról másképpen

    Húsvét hétfőn elindulni locsolkodni? Apák és fiaik kényszerű kötelességnek élik meg vagy legyintenek rá, hogy ez korunkban már „lejárt lemez”. …Tovább »

LIKE-old Facebook oldalam hogy értesülj minden frissítésemről. Köszi!

BEZÁR