no-30-felett

30 feletti nő

2016-10-16 , Bejegyzés: Női egész-ség
0

Az elefántok valószínűleg nem búslakodnak a ráncaik miatt, a nők többsége azonban nehezen viseli arcának változását. Úgy kezdődik, hogy hiába alszod ki magad, mégis fáradtnak látszol, aztán jön a “kutyásodás”,  avagy “majompofisodás”…

Vannak életszakaszaink, amikor szeretünk idősebbnek látszani…. “Jó Neked! Te legalább idősebbnek látszol!”- hallom az utcán, ahogy az egyik  lány ezt mondja a barátnőjének.  Nemcsak a 4,5 éves hangsúlyozza azt a bizonyos 6 hónapot, de a tini is szeret – ekkor még  – felfelé kerekíteni: “Hamarosan 18 leszek”!

30 felett azonban ez mintha megváltozna…. X-ekről beszélünk… Letagadjuk, kozmetikázzuk, de legalábbis misztikus ködbe próbáljuk burkolni az életkorunkat. Nagyon illetlennek avagy tolakodónak érezhetjük az összes hivatalnokot, kérdőívet és egyéb fórumot, ahol indiszkrét módon egy nő születési dátuma iránt érdeklődnek…

Természetesen tudjuk, hogy a szépség belülről fakad és azt is, hogy évszámaink emelkedésével a “belbecsünk” is nő… Még a férfiak egy része is tudja!  Önbizalomerősítőként álljon itt egy férfi véleménye a 30 feletti nőkről :

„Ahogy öregszem, egyre inkább a 30 feletti nőket értékelem. Csak néhány példa, hogy miért…. Egy 30 feletti nő sosem ébreszt fel az éjszaka közepén, hogy megkérdezze: ‘Mire gondolsz, drágám?’ Fütyül rá, mire gondolsz. Ha egy 30 feletti nőnek nincs kedve meccset nézni veled, nem ül oda melléd nyavalyogni. Csinál helyette valami olyat, amihez kedve van. Általában valami sokkal értelmesebb dolgot.
Egy harmincon túli nő már elég jól ismeri önmagát ahhoz, hogy tudja, ki ő, mi ő, mit akar és kitől. Kevés olyan 30 feletti nő akad, akit érdekel, hogy mit gondolsz róla vagy arról, hogy mit tesz. A nőknek 30 felett tartása van. Ritkán fordul elő, hogy jelenetet rendeznének az operában vagy egy elegáns étterem kellős közepén. Na persze ha megérdemled, gondolkodás nélkül lelőnek, főleg ha esélyt látnak arra, hogy megúszhatják. Az idősebb nők nem bánnak szűkmarkúan a dicséretekkel, gyakran akkor sem, ha nem érdemled meg. Tudják, milyen érzés, amikor az ember nem kap elismerést. 30 felett egy nő elég magabiztos ahhoz, hogy bemutasson téged a barátnőinek. Egy fiatalabb nő gyakran még a legjobb barátnőjét is hanyagolja, ha partnere van, mert nem bízik meg a fickóban. Egy harmincon túli nőt abszolút nem érdekel, hogy tetszenek-e neked a barátnői, mert tudja, hogy azok sosem árulnák el őt.
A nők a korral természetfeletti képességekre tesznek szert. Egy 30 feletti nőnek sosem kell meggyónnod a bűneidet. Úgyis mindig tudja. Ha eltekintesz attól a néhány apró ránctól, egy 30 feletti nő sokkal szexibb, mint fiatalabb nőtársai. Az idősebb nők egyenesek és őszinték. Azonnal a szemedbe mondják, hogy mocsok disznó vagy, ha úgy viselkedsz! Nem kell törnöd a fejed, hányadán is állsz velük. Igen, számtalan okból dicsőíthetjük a harmincon túli nőket.”

Azonban mindezek tudatában, önbizalmunk teljében sem tagadhatjuk, hogy a Generation Young korában élünk, amikor a 70 éves 60-nak, a 60 éves 50-nek, az 50 éves 40-nek, a 40 éves pedig 30-nak  akar látszani. Napjainkban a fiatalosság megőrzése nemcsak belülről jövő igény, hanem társadalmi elvárás is. Bár a WHO meghatározása szerint a 45 és 59 év közöttiek középkorúak,  a 61 és 74 év közöttiek öregedők, a 75 és 90 közöttiek öregek és a 90 év felettiek számítanak aggastyánnak, a magyar lakosság többsége az 50-60 éveseket már “leöregezi”.

Az elefántok valószínűleg nem búslakodnak a ráncaik miatt, a nők többsége azonban nehezen viseli arcának változását. Úgy kezdődik, hogy hiába alszod ki magad, mégis fáradtnak látszol. Aztán folytatódik …. Ráncok, táskák, karikák…. Arctorna tréner barátnőm “kutyásodásnak” hívja, egy másik barátnőm fia pedig így fogalmazott: “Anya, Te majompofisodsz!” A gravitáció törvénye tehát előbb-utóbb bepofátlanodik a hétköznapjainkba és minden tükörbe pillantáskor emlékeztet minket arra, hogy – bár jelentőségét gyermekkorunkban a fizika órákon még nem éreztük át kellőképpen – igenis működik!

Vannak nők, akiket mindez nem érdekel! Ha Téged sem, akkor gratulálok Neked, hogy kellő méltósággal el tudod fogadni az öregedést.

Ha viszont foglalkoztat, hogyan lassíthatod az idő múlását és ezzel együtt az öregedés jeleit, ezúton hívlak és várlak egy szem alatti karikákat és táskákat eltüntető “ránctalan” estre! 

 

 

Hozzászólások

Fekete Ágnes

16 éve tartok tréningeket önismeret, emberismeret, hatékonyságfejlesztés, kommunikáció, változások kezelése és egyéb más témakörökben; 11 éve pedig életmódbeli tanácsokkal látom el azokat, akik hozzám fordulnak. Ha segítségedre lehetek, várom jelentkezésedet...

Fekete Ágnes

16 éve tartok tréningeket önismeret, emberismeret, hatékonyságfejlesztés, kommunikáció, változások kezelése és egyéb más témakörökben; 11 éve pedig életmódbeli tanácsokkal látom el azokat, akik hozzám fordulnak. Ha segítségedre lehetek, várom jelentkezésedet...

AKTUÁLIS RENDEZVÉNYEK

LEGFRISSEBB BEJEGYZÉSEK

  • Angyalemberek

    Angyalemberek

    Sok angyal van közöttünk, aki nem csupán álruhát öltött, de a születése pillanatában odafenn hagyta az angyal-múltjára való emlékezetét is. …Tovább »
  • Válaszd az újat !

    Válaszd az újat !

    Félünk az újtól, a változástól, a “nem megszokottól”… Biztonságban érezzük magunkat azáltal, hogy mindig azt választjuk és mindig azt csináljuk, …Tovább »
  • Azt akarom tudni …

    Azt akarom tudni …

    Nem érdekel, hogy miből élsz. Azt akarom tudni, hogy mire vágysz és hogy mersz-e találkozni szíved vágyakozásával. Nem érdekel, hogy …Tovább »

LIKE-old Facebook oldalam hogy értesülj minden frissítésemről. Köszi!

BEZÁR